Hír: Nomen est Omen - Szimfonik - lemezkritika
(Kategória: Lemezkritika)
Küldte: Andrea
kedd 17 április 2012 - 22:05:21

Soha többé nem követem el azt a hibát, hogy úgy kezdek el meghallgatni egy számomra ismeretlen lemezt egy nagyon is ismert zenekartól, hogy előtte nem bújom át a track listát. Szerintem egy busznyi ember nézett hülyének, mikor a tömött járaton, talpig üzletembernek álcázva, csúcsidőben ösztönös headbangelésbe kezdtem a jő öreg „Vámpírjános” szimfonikus változatára. És akkor még a többi dalról egy szót sem szóltam.

Vannak bizonyos elveim az újságírással kapcsolatban, például, hogy a lehető leginkább próbálom háttérbe szorítani a személyes ízlést és benyomásokat egy adott kritikával kapcsolatban, hisz a kritika vagy lemezismertető a zenekarról szól és nem a cikk írójáról. Na, ezt most egy alkalomra elfelejtem, mert ez a cikk igenis ugyanúgy szól rólam, mint jó pár ezer 1974 és 1984 között született Rockerről akinek az Omen dalai egyet jelentenek a fiatalságukkal, általános, vagy középiskolás éveikkel, a teltházas PECSA koncertekkel, a magas szárú Pumacipőkkel, a szimatszatyorral és még sorolhatnám.

A cikk abból a szempontból is rendhagyó, hogy először nem magáról a „Nomen est Omen” lemezről fogok beszámolni, hanem a duplalemezes kiadvány „extra lemezéről” a Szimfonik anyaggal kapcsolatban írok élménybeszámolót.


A Metallicától kezdve jó néhány zenekart fel lehetne sorolni, akik szimfonikusokkal kooperálva készítettek stúdió vagy koncertlemezt, és ezek a lemezek többnyire jól is sikerülnek. Lássuk be, önmagában az a tény, hogy szimfonikus kísérettel készül egy kvázi „Best of” lemez, ma már nem kavar nagy vihart. Őszintén megmondom, különösebben nem hozott lázba a Szimfonik lemez híre, főleg, hogy a pár évvel ezelőtti valóságtalanság showból ismert rövidtávú celebbel elkövetett közös lemez jó időre a fiók aljára kényszerítette bennem tizenéves korom talán legmeghatározóbb magyar metal dalait összehozó zenekarát.

És most jutunk el a nyitó sorok történetéhez, ugyanis már az első hangoknál elkezdett elindulni lefelé az álam. Derzsi Györgynek ugyanis sikerült egy igazán gyönyörű hangszerelést prezentálnia a lemezhez, mindemellett a dolgok metal hangzás része is nagyon ott van a szeren. Egyetlen dolog volt, amit szoknom kellett, az pedig egykori Szfinx énekes Koroknai Árpád hangja. Kövezzetek meg, de nekem az Omen valahol mindig is „Bivi, Pokolgép utáni zenekara” marad,a dalokat az Ő hangjával szerettem meg. Mégis azt kell, mondjam, hogy Árpi hangja legalább annyira beleillik a képbe, sőt, a szimfonikus hangszerelés mellett ez a tónus is igencsak rátesz a rockopera hangulatra.



Az első lemezes „Könnyű szívvel” átértelmezése is hatalmasat üt, de az ezt követő „Vámpírváros” már a lemez elején felrakta nálam a pontra az i-t, ezt követően már csak a folyamatos libabőr és élmény képkockák bevillanásai záporoztak majd minden dalnál. A libabőrös részre egy igen megható példa az „Eltűnt 2007-ben”, ebből a dalból süt mindaz a fájdalom, amit egy szerettünk elvesztése és az eltűnés bizonytalansága jelenthet. A dal háttértörténetéről nem tudok semmit, de ezt a fájdalmat senkinek nem kívánom. A dal szimfonikus bevezetése olyan csodálatosra sikerült, hogy bármelyik Lacrimosa lemezen megállná a helyét.




És ezt követően az emlék áradaté a főszerep. Komolyan, mint ha egy agyamba égetett fényképalbummal visszaugrottam volna laza 15-20 évet. A „Padlón vagyok” refrénjét millió és egy szituációban énekelte magamban, A „Fagyott világ” sorait hallgatva elkapott a röhöghetnék, mikor beugrott, hogy a Mirigyék miként figurázták ki a szövegét, hallottam magamban, ahogy egykori iskolatársam majd későbbi zenésztársam Fazék, hogyan énekli a kezében egy szál gitárral a”Nem a pénz” sorait. Hányszor feledkeztem bele csalódottságok közepette a „szólj, hogyha vagy” rendhagyó imájába, hogy hányszor üvöltettük egy -egy sörözés közben közép sulis cimborámtól, Kotler Ákostól (Jamie Winchester zenésztársaként ismert kiváló dobos) ajándékba kapott, később rongyosra hallgatott Anarchia kazettám címadó dalát, és hány ezerszer hallgattam meg nagyokat ábrándozva a „Szelíden” sorait, mikor megismerkedtem életem első igazán komoly szerelmével anno 18 éves fejjel.

Előttem van az egykori Déri Miksa Szakközépiskola összes rockerének arca, akikkel ugyanakkor koptattuk az iskola padjait, és nem kevés alkalommal a kocsmákét is, a néha végtelennek tűnő hajnali ingázós vonat utazások, amiket gyakran Omen dalokat hallgatva töltöttem félálomban és még sorolhatnám. Ha mindezeket az élményeket feldolgozom, és végre eljutok odáig, hogy képes leszek átadni magam a Nomen Est Omen lemez élvezetének, ígérem legalább ilyen terjedelmű ismertetővel térek vissza…

Ezt a lemezt egész egyszerűen senkinek nem szabad kihagyni, akinek a kilencvenes években jelentett bármit is a magyar metal zene. Megpróbáltam szavakba önteni azt az élményt, amit személy szerint nekem jelentett ez az anyag, nos, nem teljes egészében sikerült. Biztos vagyok benne, hogy különböző fórumokon rengeteg hasonló észrevételt olvasok majd. Kellemes „igényes múltidézést” mindenkinek.


CD2 (szimfonikus)

01.Könnyű szívvel
02.Vámpírváros
03.Eltűnt 2007-ben
04.Padlón vagyok
05.Fagyott világ
06.Pokoli évek
07.Ne a pénz
08.A hetedik nap
09.Szólj, hogyha vagy!
10.Anarchia
11.Szelíden


Szerző: Novák Árpád








Ezen hír származási helye: Metalkilincs
( http://metalkilincs.hu/news.php?extend.44 )