SZENT ÁGOSTON VALLOMÁSAI

Megrontja a térdét, de nem fáj, Lábjegyzetek.

A könnyelmü csók.

Egy légy halkan dudorászott a nagy ívlámpa körül és néha neki-nekikoppant a domború üvegnek. Szeliden repült, óvatos kanyargásokkal, odakoppanásai kiméletesen kimértek voltak. Öreg, vaskos légy volt, aki már ismerte a világot s tudta, hogy halálos veszély a világosság szomjuhozása.

Ez a történet egy csókon fordul meg, amelyet egy férfi egy leánynak adott… Hiszen ilyen csókon fordul meg okos emberek állitása szerint is, minden a nap alatt: a háboru, a müvészet, a civilizáció, sőt bizonyos agyafurt tudományos praktikával meg is lehet állapitani, teszem a szerelmi csók háboruvá való fejlődési evoluciójának minden egyes mozzanatát, összes jelenségeivel együtt: csakhogy az a csók, amelyből a következő igaz mesének szálai kifutnak, erre a célra ízületi fájdalom eltávolítása szolgálhatna bizonyitási alapul.

Nem rendes szerelmi csók volt. Egy házas ember adta, aki szerette a feleségét, nyegleségből s egy urileány kapta váratlanul, minden bevezetés nélkül, mert szobaleánynak hitték. Tehát a természetes előföltételek, amelyek a kis dolgokból nagyokat alkotnak, hiányzottak az elemeiből.

Nem volt benne a szerelem. Ennélfogva következményei sem gyökereztek a természet megszokott rendjében: egészen más, a rendestől teljesen megrontja a térdét, fiziológiai és pszihikai jelenségeket eredményeztek, mint amilyeneket csóktól józan észszel várni lehetett volna. Ime: Államférfit csinált egy jobbfajta patópál-szerü magyar nemesből, megnemesitett egy krudélis természetü vénkisasszonyt, férjhez adott egy gyönyörü leányt, kemény kozákká változtatott egy gyámoltalan gavallért s magyar urrá egy angol baronetet.

Mindeme tények nem voltak ugyan közvetlen következményei a csóknak, de annyi okozati összefüggésben legalább állottak vele, mint teszem a trójai háboru annak egyik klasszikus példányával. Mert annyi bizonyos, hogy a nélkül nem történhettek volna meg… A szenvedő fél, aki a csókot kaptaÁgnes kisasszony volt, a felvidéki hires-nevezetes Ugor-nemzetség sarja; a cselekvő: báró Bálvándy Antal, erdélyrészi földbirtokos, állitólag rabonbán ivadék… Az eset ugy történt, hogy Bálvándy fajkosokat akart venni az Ugorék országhirü juhászatából.

Nem sajnálta a fáradtságot, maga utazott föl Dormándra, az Ugorék törzsfészkébe a kosokért. A ház megrontja a térdét nem találta otthon. Egy öreg inas bevezette a nappali szobába, ahol egy orrig bekötött fejü leány, rövidre szabott perkálszoknyában éppen port törölt.

A vendég hangos jókedvvel üdvözölte a szobacicát mert annak hitteaz, nem lehet tudni minek nézte a poros csizmás uratdünnyögött valamit, különben alig hederitett reá, több kérdésére nem is felelt, ami mód felett boszantotta megrontja a térdét derék férfiut, mert igen szeretett csevegni, mint a vénasszonyok. Szobaleánytól lefelé nem igen tisztelte a nőt. Csak bolondozni szeretett vele.

wen a térdízületben hogyan kell kezelni ízületkezelő mágnes

Ha nem látták, ugy nekiszelesedett a szoknya közelében, mint egy sárospataki diák. Ágnesnek nem is láthatta az arcát az orrára lehuzott kendő miatt, de megpillantotta vörhenyeges dus haját és ez elég volt neki. Midőn a leány éppen egy antik csészével babrált, háta mögé lopódzott és orvul elkapván a derekát, egy csókot cuppantott a nyaka közé. Csak ugy, csupa taktikából, hogy megoldja a szemérmeteskedő szobacicus nyelvét. Praktizálta ő ezt a módszert nem egyszer és mindig bevált.

Most azonban bizony felsült vele egy kissé. Mindenekelőtt kiesett az antik csésze a szobacica kezéből és ezer darabra tört. Aztán — a helyett, hogy még mélyebbre huzta volna, — lekapta a leány a fejkendőjét, mire a merénylő legott megbánta merényletét, kivilágosodván, hogy a szobacica arcvonásai nem állottak harmóniában könyök sérülés okai szép hajával.

De ezt még csak elviselte volna a báró, hanem a leány magatartása már valósággal megijesztette. Ágnes egy pillanatig megrontja a térdét nézte a férfit, — volt mit látnia rajta: pompás, daliás alak volt— nézte, aztán lesütötte szemét. A leánynak villámot szórt a szeme.

A báró szeme nem szórt villámot, csak nyilladozni kezdett. Egy szobaleány, vélte, nem merne vele ilyen hangon beszélni. S gőgösen fölvetette szemét a leány. Megrontja a térdét legjobb szeretett volna a föld alá sülyedni, de minthogy ezt nem tehette, kénytelen volt más kibuvót keresni.

Mert mit tehetek egyebet, minthogy bocsánatot kérjek nagyságodtól… Elvégre is — magyarázta kinjában, — szóra sem érdemes az eset, tévedés forgott fenn… s mit árt kegyednek az a pici csók!

A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK

Hogy legyen? Hát ez elég érthető beszéd volt. Bálvándy összekulcsolta kezét a feje fölött. Ágnes makacsul megmaradt a mellett, hogy vár, vár és vár. Elhatározását kivételesen közölte szüleivel is.

megrontja a térdét, de nem fáj

Sőt azoknak már azt is bevallotta, hogy mire számit. Szinte azt hitték, hogy meghibbant a leányuk agya… Hát ezt az eszelősséget bizony nehezen fogja megérteni és valószinünek itélni még az is, aki ismerte Ugor Ágnest, de talán eligazodik rajta, ha megismeri a történetét. Ki volt ő?!

Ismerősei hol skrimpiciának, hol sárkány-kigyónak. A cselédek és a köznép földöntuli hatalmat tulajdonitottak neki. Sőt Matyis, a pankuhár egyenesen azt állitotta, hogy nem is igazi ember, hanem boszorka, hites felesége Asmódiás ördögnek és a pokol küldetésében jár a földön… Valóságos legendák kerengtek róla, amire bőven okot szolgáltatott titokzatos, erőszakos lénye, zárkózottsága — még a szülőivel szemben is — s fölényes, mindenkit lekicsinylő de nem fáj.

Szobaleánya azt állitotta róla, hogy átvirrasztja az éjszakákat, ilyenkor megleste a kulcslyukon hajmeresztő dolgokat müvel. Hogy mik lettek légyen ezek a hajmeresztő dolgok, azt nem merte? Az igazság azonban az volt, hogy azért virrasztotta át Ágnes az éjszaka egy részét, mert olvasott. Kivételes mértékben kifejlődött tudásvágya nem hagyta nyugodni, folyton képezte magát.

Huszonötéves korára annyi ismeretet gyüjtött össze, hogy kiállotta volna a versenyt akárki polihisztorral. Amellett olyan választékosan tudott beszélni, mint Chatam lordja s ugy zongorázott, mint a záporeső. De legjobban szerette Nietzsét. Mert magára ismert a szertelen tudós tulemberében. A többi emberétől teljesen elütő, minden nőiség nélkül szükölködő volt a jelleme. Fanatikusa volt az akaratnak és az igazságnak. Energiája nem ismert akadályokat, talán a büntől sem riadt volna vissza, ha de nem fáj eszközöknél többre becsüli vala a célt.

Afféle tulzott, természetellenes mértékben kialakult példánya volt fajának.

megrontja a térdét, de nem fáj

Szinte ugy megrontja a térdét, mintha egy hatodik érzéke is lett volna, amivel belelát a jövőbe s áthidalja s távolságokat. Csudálatos előérzetei és sejtései voltak.

Akárcsak valami láthatatlan erő hipnózisa igazgatta volna a lelkét s cselekedeteit… Egyszer megjósolta, sőt percre megmondta egy rokona halálának idejét, máskor kitalálta egy felbontatlan levél tartalmát.

VALAMI ELŐSZÓFÉLE.

Igaz, hogy sokat foglalkozott a spiritizmussal és hitt a telepátiában. A hit pedig csudákat sejtet és csudákat müvel… Nyilván eme rejtélyes kvalitások táplálták a cselédség azt a hitét, amely emberfeletti ranggal ruházta fel a ház kisasszonyát.

lenmag az ízületek kezelésében

De talán magát Ágnest is azok vezérelték, midőn valamelyes rendkivüli tettre szánta el magát. Különben, hogy lett volna érthető, hogy férjévé szándékozott tenni egy házasembert, aki nem szerette őt s még csak nem is válás, de egy fiatal szép asszony halála révén remélt célhoz jutni?

Pedig nem is volt ez az elhatározása ötletszerü.

ÁKOS • FELEMEL (2019) ::: Official Music Video

Nem bánta meg, nem józanodott ki belőle, nem mondott le róla. Nap-nap után, hónapról-hónapra. Öt esztendeig, tizig, tizenötig. Már harminchatéves volt és egy árnyalattal se gyöngült a bizakodása.

És harminchatodik életévében végre csakugyan valóra vált csudával határos előérzete. A még mindig viruló és fiatal Bálvándyné kitért az utjából: meghalt. Ágnes alig birta, vagy talán nem is akarta leplezni megrontja a térdét örömét. Csak éppen hogy megtürték maguknál kötelességből. Ágnest ez egy csöppet sem bántotta.

Nem vágyott szeretetre, sőt megvetette azt. Talán alig is volt lelke, inkább csak ösztöne, mint az ősembernek, aki a gyengébbek leigázásából élt… Hát ezuttal kiszemelt párját kellett leigáznia… Munkához látott. Akaratzsenije minden energiáját szabadjára eresztette, hogy biztositsa a célját.

Érezte, hogy rendkivüli eszközökhöz kell folyamodnia, ha le akarja győzni azt a távolságot, amely őt Bálvándytól elválasztotta.

UGOR ÁGNES

Olyan tervet eszelt ki, ami szinte láthatóan magán viselte a téboly bélyegét… Választottja Erdélyben lakott. Az idevágó adatokat régen beszerezte voltnyáron Bálvándon, télen Kolozsvárott. Gazdag ember volt, független és még mindig fiatalos.

Ha ujból megakart volna házasodni, ott virágzott körülötte a bérces kis megrontja a térdét egész előkelő leányflórája: bizvást válogathatott volna benne, aligha kapott volna de nem fáj.

  • Fertőzések által okozott ízületi gyulladások
  • Alultápláltságot jelent.
  • == DIA Könyv ==
  • Ízületi fájdalom kefét okoz
  • Hajh boldog idők!
  • Panaszkodik, hogy a tanítók bottal nevelnek.

Nagy parti volt, mint mondani szokás, méltó akármelyik mágnásleány kezére… Ágnes teljesen tisztában volt azzal, hogy terve két főakadály kiméletlen feldöntése nélkül nem érhet célt. Ez a két főakadályának: áldozata vagyoni függetlensége és a geográfiai távolság, mely őt tőle elválasztotta… Őrült gondolatok! Ám Ágnes nem ismert lehetetlent, sőt azt tartotta annak, hogy bárki akaratával szemben ne az ő erősebb, szivósabb akarata érvényesüljön.

Azzal kezdte a vénleány, hogy levelet irt egy Budapesten züllő s örökös pénzzavarral küszködő unokatestvérének: bizonyos Hervay Muki bárónak, látogatná meg őt a dormándi kastélyben azonnal: beszélni akar vele az adóságairól.

Muki báró. Muki báró a kaszinóban de nem fáj meg Ágnes levelét, ebédközben, éppen a liba előtt. Egy darab mellet még kiszedett a tányérjára, aztán felbontotta a levelet. Evett és olvasott. Nyelte a libát és a sorokat, de rosszul nyelte, mindkettővel egyszerre nem tudott megbirkózni.

A liba torkán akadt s midőn lenyelte végre, az esze állott meg a levéltől. Muki báró erre már komolyan megorrolt. Alig várta, hogy lenyelje az ebédet: hazahajtatott és még az éjjeli vonattal elrobogott Dormánd felé. Utközben, mint megannyi megrontja a térdét darázs, mindenféle cifra gondolat röpült ki megrontja a térdét fejéből s elkezdte a fülét rágni s orrát boszantani. Azt ugyan — konstatálta, — hiába csikargatja, mert immár sikerült neki birtokát annyira eladósitania, hogy árverés esetén ötvenezer krajcárja sem maradna meg belőle, ám mit ér ilyen élvezet, mikor, miként a hasisélvezőnek, neki is meg kell az árát adnia.

Egy licitáció és fuccs a hitelnek, amiből immár évek óta él! Egy megrontja a térdét még elkinlódott fekvőhelyén a báró, hátha sikerül elcsipnie. De nem sikerült, mert még jobban megdagadt a feje ujabb rajokat eresztő rémképeitől. Hát felkelt és kinyitotta a kupé ablakát, hogy kirepüljenek rajta a gonosz szellemek. A szellemek nem repültek ki, de a friss levegő, az betódult a kupéba. Muki kidugta fájós fejét a hideg nedves éjbe és belebámult a holdba.

Tetszett neki a nyájas fényü gömbölyüség az égen, sokért nem adta volna, ha odaviszi vala a gyorsvonat… Ott aligha van leány, kártya, pezsgő, amik itt lent, ezen a barna földön, megejtik az emberfiát… Megrontja a térdét sóhaj szakadt föl az inci finci gavallér kebeléből.

Csupa ideg volt, csupa jóság. Nem bántott soha senkit, csak egy ellensége volt: önmaga. És mégis elzüllött. A szerencse elhagyta, az élet agyba-főbe vágta. Pedig nem is volt nagyon könnyelmü, csak ugy élt, mint a de nem fáj hozzá hasonló gavallér. Az volt a baja, hogy nagyon érzékeny volt kenőcs a lábujj kenőcs kissé hiu.

Az emberek meghizelegték, blokkolja a könyökízület fájdalmát a gyengeségét, kifosztogatták… — Most végképp hoppon vagyok, — morfondirozott a jó Muki, — nem tudom, sziven lőjjem-e magamat, vagy fejbe? Mi a biztosabb?

S mégis, ez a pici édes emlék több gyönyörüséget okozott a bárócska szivének, mint a temérdek csók összevéve, mit asszonyajakról valaha szakitott… És mégsem tette párjává Ilonkát. Gyáva volt, félt szüleitől, akik partihajhásznak nevelték, félt az életől, a küzdelemtől, a szegénység apró, piszkos tragédiáitól, amelyekkel — előtte lebegett a példa, — át meg átszövődött szülei élete is… Mert akkor még szegény volt Muki, mikor megszerette Ilonkát: atyja nyakig adósságban, ő meg fizetésnélküli minisztériumi segédfogalmazó.

Nagybátyját később örökölte meg: két héttel az Ilonka esküvője után. Mily tragikum!